TéVonal. Illusztrált tenisztörténeti mutatványok

Százhuszonkilencedszer holnap kezdődik az Amerikai Nemzetközi Bajnokság. Wimbledonból júliusban "csak" a százhuszonharmadikon voltunk túl. Ennyit tesz, hogy földrajzilag hol zajlottak a résztvevők és a közönség számára is lényegesen kevésbé élvezetes más fajta küzdelmek, a világháborúk. Nemrég érdekes számolást végeztem a Grand Slam tornákkal, illetve azok egyéni győzteseivel kapcsolatban. Százalékosítottam, hogy a négy nagyot milyen arányban nyerte hazai játékos. A végeredményt előre sejtettem, ám arányait tekintve mégis megdöbbentett az amerikai teniszezőknek ebben a sajátos versenyben elért diadala.

Kezdjük hátulról! A francia urak és hölgyek bizonyultak a legkevésbé szorgalmasnak, az előbbiek a megrendezett Roland Garros-szok 13,75%-át tudták csak otthon tartani tizenegy tornagyőzelem formájában, míg a nők 8,75%-kal szerénykednek a maguk hét győzelmével. Valamivel jobban állnak a brit játékosok, akik közül a férfiaknak ugyan 1936, a nőknek pedig 1977 óta nem tapsolhatott a wimbledoni közönség a záró hétvégéken, ám ezt valamennyire kompenzálják az első évtizedek, amikor a torna elhódítása nemzeti belügy volt. Ebben egyébként az amerikaiak és az ausztrálok is osztoztak brit társaikkal a maguk nemzeti viadalát illetően, holott elvileg mindhárom bajnokság a kezdetektől nemzetköziként szerepelt. Ez az, ami nem mondható el a francia versenyről, és talán ezért is a lemaradás. Szóval: a szigetországi férfiak harmincöt hazai győzelme 28,46%-ot ér. A nők csak eggyel több címet birtokolnak ennél, ám mivel hét évvel később kezdhettek csak bele a gyűjtögetésbe ez a különbség mégis két és fél százalékos többletet jelent, egész pontosan 31,03%-ot. Ausztrália esetében a gyengébb nem a gyengébb nem, negyvenhárom elsőségük 51,81%. A férfiak ötvenegy győzelme picurkát jobb arány, 52,04%.

És akkor az amerikaiak! Számomra a különbség volt elsősorban döbbenetes, amivel lenyomták az ausztrálokat. A férfiak 66,41%-ára, ami nyolcvanöt diadalt takar, rálicitálnak a hölgyek, akik jelenleg nyolcvannégyszer nem engedték külföldi kézbe jutni a trófeát, márpedig ez 68,86%. Ráadásul szórásban is az amerikaiak a legjobbak. Legyen szó akár a férfiakról, akár a nőkről, nincs olyan évtizedük a kezdetek, vagyis az 1880-as évek óta, amelyben ne arattak volna diadalt odahaza. Ezt még az ausztrálok sem mondhatják el magukról. Jelen összeállításom is erre az utóbbi tényre épít. Évtizedes bontásban felsorolom az Amerikai Bajnokság összes hazai bajnokát és bajnoknőjét dekádonként egy-egy szép illusztrációval. Holnaptól azután jöhetnek a mozgóképek!

Ja és még valami! Az alább látható első férfi bajnokot nem a börtönből engedték ki a torna idejére.